Több volt, mint értelem
holmi érzés, halk szívdobbanás
ember volt, mint a többi, mégis más.
Festett, zenélt és szeretett,
észre sem vette mikor történt, hogy
homlokán, ráncosra gyűrődtek az évek
háta mögött megkopott kalandok hevertek
és egy érzés, bezárva rács mögé.
Fogság az élet, szűk cella
a vágy nem mindig válik valóra.
Teste, most ott lapul rongyokban az ég alatt
se dolga, se pénze.
Hajléktalan.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.