Szeretem…
ahogy a derengő hajnal a felhők közt,
résnyi hasadékból átles a sötéten
az éjszaka szürkeségbe sápad,
tépett foszlányokban tűnik el.
A pirkadat, mesteri ecsetvonásaival
magára festi csábító színeit,
érzem, engem akar
és szeretem,
ahogy hódít a harmatos hűvös,
testem beleborzong és elsóhajtom
százszor, ezerszer…
Nekem kell ez a szerelem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.