A félelem ráfeszült és ottmaradt az arcokon
egész éjjel villámlott, dörgött, zengett az ég
az eső meg csak esett, esett.
Jégzápor verte a tetőket, falakat,
mint felbőszült állat, tombolt a vihar.
Mire hajnalodott, az utca
folyóvá változott, háztól házig ért
rémület hangját vitte a szél.
A szőnyeg a szobában nyelte az árt még bírta,
aztán megadta magát.
Mikor a víz apadt, gumicsizmások indultak,
mert aki nem pusztul bele a sorscsapásba
holnap, erejét megújítva megy tovább
nem tántorítja akadály
és szembeszáll mindennel.
Ilyen az ember.
(Zenta, 2010.08.13. péntek)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.